„Valamikor a borsóföldek verebei is róla beszélgettek Magyarországon.” – idézi fel Vay Sándor/Sarolta alakját Krúdy Gyula 1926-ban. Az idő, a legszigorúbb kritikus, mára bebizonyította, hogy a különc szerző történeti tárcái a hazai kultúrhistória kiapadhatatlan kútforrását jelentik.
Katonahistóriáinak kötetnyi vonulata többéves kutatás eredménye. A főként családi hátterű írások az 1895–1916 közötti időszakban születtek, évszázadokat kötnek össze, különleges egyéni és közösségi eseményeket, sorsokat, drámákat megörökítve.
Fontos adalékokkal bővül a magyar huszárság története, a Ludovika Akadémia alapítása, 1848/49 dicsőséges szabadságharca, a honvédség 1867 utáni újjáalkotása. A szerző figyelme a katonaköltők – Bessenyei György, Petőfi Sándor, Gyóni Géza – pályájára és a magyarság asszonykatonáira – Rozgonyi Cicelle, Bebekné Patócsy Zsófia, Széchy Mária, Lebstück Mária – is kiterjedt.
A kötet sajátos részét képezik az első világháború során Svájcból küldött történetek, melyek tanúsítják, hogy a határon túl rekedt szerző vigyázó szemeit le sem vette hazájáról. Haláláig Hunnia „vitéz, bátor, nagy, diadalmas honvédseregéről” álmodott.

„Sejtelmes, baljóslatú címe van ennek a kötetnek. Csipkerózsika meséjében a tizenharmadik tündér szór végzetes átkot a gyermekre. Az átok beteljesül, de a mese hőse végül mégis megmenekül: a szerelem megváltja.
Ezek a versek gyakran apró, hétköznapi pillanatokat merevítenek nyugtalanító látomássá, vagy szokványos mozdulatsorokban látják meg a sorsmintázatot. Pontos képkivágással mutatják meg, milyenek is vagyunk, milyen az életünk. Az elmúlt évek szorongató atmoszféráját aligha lehetne pontosabban megírni, mint ezekkel a sorokkal: „könyveket daráltak le / és iskolákat zártak be / a gyerekek az óvodában / lélegeztetőgépeset játszottak”.
Az olykor sötét hangulatot azonban éleslátó humor is ellensúlyozza: „Egy férfi Messengeren / Kikericset küldött nekem. / Eszembe jutott Apollinaire... / Maga engem mérgezni mer?!”
A fenti poén a vájt fülű olvasóhoz szól, aki örömmel ismeri fel ebben a költészetben a kortárs magyar szerzők hatását is, és rögtön érzi, hogy Vígh Pistike valahonnan Tolnai Ottó soraiból kóválygott át ide, ahogyan Szabó T. Anna versére is született nagyszerű parafrázis. A groteszk is jelen van, méghozzá ilyen felejthetetlen sorokban: „hajlott hátú kentaurok / ferde szájú hasbeszélők / tikkelő vámpírok / megbuktatok színem előtt”.
Drajkó-Sárosi Kinga éleslátása azt bizonyítja, hogy igenis van megváltás az átok alól. A szerelem, ezt eddig is tudtuk, segít rajtunk. De felébreszthet bennünket tetszhalott álmunkból a tiszta hangú költészet is.”

Tóth Krisztina

„Drajkó-Sárosi Kingának sikerült légtornászként megkapaszkodnia a betűk támasztotta üresség és teljesség – egymásnak csak ellentmondani látszó – határmezsgyéin. (...)

A József Attila- és a Pilinszky-hagyomány is megelevenedik a szerző tollán, ahogyan ez például a Világhálóban vagy az Egy Pilinszky-vers negatívja című szövegekben történik. Megejtően szép a Radnótira való emlékezés, sugallva az olvasó számára az Erőltetett menet verselésmódját. Hasonló örömmel ismerjük fel másutt a Szabó Lőrinc-allúziókat, amott pedig Weöres, Tóth Árpád vagy Babits hangját. (...)

Nem kétséges tehát, hogy (...) a Horgász szerencsétlen, a Kávéház, a Merengés költözésről – és még nem kevés vers e kötetben – a mai magyar költészet legjobbjaival rokonítja a szerzőt. Poétikában, stílusban, világképteremtő szándékban egyaránt.

Fűzfa Balázs”

(Részletek a kötet utószavából)

Bársony György szobrászművész regényes életútja Pécstől Ausztráliáig

Bársony György pécsi szobrászművész még a Képzőművészeti Főiskola szobrász tanulójaként készítette el az Assisi Szent Ferenc-szobrot, ami Pécsett, a Ferencesek templomával szemközt áll, és a pécsiek csak „Galambos kút” néven emlegetnek.

A főiskola után Németországban, a Müncheni Művészeti Akadémián tanult, itt élte át a második világháborút. A bombázások során az itt készített szobrai – az Akadémiával együtt – megsemmisültek. A háború után, megélhetést keresve, Ausztráliába emigrált, ahol kerámiaüzemet alapított. Munkái a különleges fekete kerámiák elegánsak és kifinomultak, de nagyon provokatívak voltak, és nagyon gyorsan népszerűvé váltak. Szobrászként is dolgozott. Ausztrália szerte híres munkája Sydney külvárosában, a Krisztust és Szent Margit Máriát ábrázoló kerámiamozaik-oltárképe, Merrylandsben.

Folyamatos kapcsolatban volt Magyarországon élő rokonaival, mert magyarsága fontos volt számára. A nyelvet nem is, de hazája szeretetét átörökítette gyermekeibe és unokáiba. Felesége, egyik lánya és két unokája is eljöttek Magyarországra, hogy végig járják a nagyapjuk által úgy szeretett helyszíneket. 2010 novemberében halt meg, 93 éves korában. Hamvai egy részét fiatalabb unokája 2019. júliusban hozta haza Pécsre. Soha nem mondta, hogy ezt akarja, de családja tudta, hogy ezt szeretné.

Volt egy álma: a holokauszt emlékére még Münchenben készített, és a második világháborúban a bombázás alatt megsemmisült Szent Sebestyén szobrának az újra mintázása. Súlyos betegsége miatt csak egy kis méretű plasztika készülhetett el. Az Ausztráliában készített fekete kerámiáira nem volt különösebben büszke, a
megélhetést látta bennük. Mégis, azt a művészeti kort, amelyben alkotott, Ausztráliában ma „Bársony-kor”-nak nevezik.

„Szóval, a kis zümi hibázott. Gyerek2 volt a szemtanú ebben az élet elleni erőszakkal kapcsolatos ügyben. A kis moly rosszul mérte fel, mekkora az a magasság, ahol még nincs veszélyben, és kihasználva ezt a malőrt, Max elkapta, és elfogyasztotta. Moly volt, moly nem volt… Én még nem ettem lepkét. Nekem kevés az aszpiktartalma.
Amúgy sok más itt nem történt, leszámítva, hogy eltévedtem a bevásárlószatyorban. De erről most nem akarok beszélni, elég volt az, ahogy Muterék kinevettek, amikor ki kellett szabadítani belőle.”
(…)

„… nekem a hal túl halszagú. Napokig érzem a bűzt magamon utána, nem szeretem. Max viszont rajong érte… Konyhakészen. De most élve kapta, a lehetőséggel együtt, hogy levadászhatja. Nos… Ő annyira nem akart élni a lehetőséggel, hogy csak körözött a vödör körül, és óbégatott Muternek, hogy dolgozza fel neki az uszonyosokat, de nem sikerült rávennie. Konkrétan a környék összes macskája odasereglett a kerítéshez röhögni, hogy ez a szerencsétlen egy hallal teli vödör mellett akar éhen halni. Végül nem volt más választása, mint kipecázni magának, ha enni akar…”

Hercegfalvi Csökevény (Csöki) és Náray Maximilian (Max) két kelenföldi, mentett ex kandúr. Megelégelték, hogy a „kétlábúak” mindenfélét beszélnek a macskákról a közösségi oldalakon. Elhatározták, hogy ők is beszámolnak ezentúl a család viselt dolgairól…

Lórika, a kis aranyosarcú kakadu, született nyelvzseni.

Különleges papagáj, aki nemcsak malájul, angolul vagy magyarul ért és beszél,

hanem természetesen az állatok nyelvén is.

Így tud tolmácsolni kis gazdája, Peti, és Csodaerdő állatai között.
De mitől félhet egy kúszókenguru?
Sikerül-e kiszabadítani az orvvadászok csapdájába esett tigrist?
Mivel válthatjuk ki magunkat a szobafogságból?
Ki lesz a leggyorsabb futó?
Hogyan énekelnek a sziamangok?
Milyen a valódi szépség?
Sikerül-e megmenteni az erdőt?
Túljárhat a ravasz kancsil a maláj cibetmacska eszén?

Milyen lehet a Föld legnagyobb virága?
 
Ha kíváncsi vagy, kalandra fel!
Lórika a könyv 17 meséje során érdekes állatokkal találkozik,

sokat tanul hűségről és barátságról, segítségnyújtásról és összefogásról,

szépségről és hazugságról, szeretetről és családról, félelemről és bátorságról.

A csodálatos szépségű Indonéziában végül – Petivel együtt –

rátalál az igazi kincsre.

A kedves Olvasó a Lórika kalandjai című mesekönyv
történetének folytatását tartja a kezében.

Lórika, a kis aranyos arcú kakadu valóságos tolmács.
Beszéli valamennyi állat nyelvét, de szót ért az emberekkel is.
Kis gazdájával, Petivel, közösen segítenek a bajba jutott állatokon;
s értékes, új barátságokat kötnek.
A varázslatos indonéziai dzsungel után most hazaköltöznek Magyarországra,
innen követhetjük Lórika és a Szentkirályi család kalandjait.
Együtt fedezik fel a főváros, Budapest szépségeit, s izgalmas kalandokba keverednek
egy hétvégi kirándulás alkalmával a Hortobágyon és egy olyan különleges helyszínen,
amelynek addig még a létezéséről sem tudtak.
Hőseink itthon is segítenek a rászoruló állatokon, s meggyógyítanak egy erdőt.

Végül ismét ragyogó kincset találnak: mindannyian 
felfedezik, hogy mi a legfontosabb kötelék a világon.

Lorika, the little citron-crested cockatoo, is a natural born language genius.

He is a unique parrot, a polyglot, who speaks not only Malaysian, English
or Hungarian, but understands the language of animals too.
This way he can mediate between Peti, his little owner,
and the animals of Wonder Forest.

But what can a tree kangaroo be afraid of?
Is it possible to free a tiger from the trap of poachers?
How can you redeem yourself from being grounded?
Who is the fastest runner?
How do the Siamangs sing?
Can they defend Wonder Forest?
Can the cunning mouse-deer outsmart the civet?

What does the largest flower of the Earth look like?

If you are interested, join the adventure.
Throughout the 17 tales of the book, Lorika meets interesting animals,
and learns a lot about loyalty and friendship, giving help and cooperation,
beauty and lies, love and family, fear and courage.

In exceptionally beautiful Indonesia Lorika finds the real treasure with Peti.

If you would like to know more about the animals in the book, visit
lorikasadventures.com.