Darabos Györgyi
Szerzőnk, Darabos Györgyi, bemutatkozásában is tetten érhető sajátos humorérzéke. Macsbook című social media-regénye is ennek a „következménye”. Azt mondtuk, hogy nem muszáj a hagyományos értelemben vett, lexikális életrajzhoz ragaszkodnia. Györgyi ezt komolyan vette:
„1978-ban születtem Budapesten.
Édesanyám női szabóként dolgozhatott volna, de nem akart. Inkább ment Fater után a gumigyárba, aki szerszámkészítő lakatosként gályázott ott a nyolcvanas évektől a cég bezárásáig. Én meg közben kijártam a gumigyári óvodát, viszonylag kevés problémával. Akkor még nem írtam semmit.
Ahogy az általános iskolában és a gimnáziumban sem. Maximum leckét.
Az írás, mint olyan, sosem volt nálam tervezett. Talán tinikoromban éreztem úgy egy kicsit, hogy az akkor »regénybe illő«-nek tűnő szerelmi életem papírra vetem. El is kezdtem egy kockás spirálfüzet hátuljában, ami akkor épp a matekfüzetem volt. Végül a két ismeretlenes egyenletek összeértek a történetemmel.
Szóval, abbahagytam.
Kijártam a nekem szánt iskolákat, és magam is a gumigyárban kezdtem dolgozni, mint pénzügyi asszisztens. Fél év múlva a gyár lehúzta a rolót, és mindenkit szélnek eresztettek. (Nem miattam.)
Munkahelyek jöttek-mentek, végül egy kertészet tulajdonosaként ébredtem egy reggel, amit a mai napig is működtetünk.
Ja, hogy hogyan lettem mégis író? Hogyan lett könyvem? Két 11 éves macskámnak köszönhetem (imádom őket), akikkel az élet mindig eseménydús. Mindig szolgáltattak alapanyagot, hogy egy-egy humoros történetben meséljem el együtt töltött napjainkat. Ezeket posztoltam a Fekete macskák imádói nevű Facebook-csoportban, ahol a csoporttagok kedvesen „követelni” kezdték, hogy a történeteim végül könyv formájában is megjelenjenek.”
Darabos Györgyi eddig megjelent művei:
Macsbook. Diversitas Kiadó, Szerzői kiadás, Budapest, 2020.
ISBN 978-615-01-0146-0