Légtornász
STACCATO
…azokban a pillanatokban
szerettem leginkább
amikor hirtelen elhallgatott
nem tervezett nem intézkedett
nem irányított és nem szerepelt
ahogyan az ételt a szájához emelte
amint egy pillanatra az emlékeit
kereste fáradtan
ahogyan elpilledt a fotelban
mikor sebezhető volt
akár a folyóból iszogató zsiráfok
lehetetlen testhelyzetben
amikor melege volt vagy fázott
egészen emberi volt ilyenkor
esendő volt lelke egy pillanatra
érezhetővé vált de csak ha jól figyeltem
hogyan is mondhattam volna
miért nem figyeltem már később
mert tudtam hogy ezek az ellesett
mozaikdarabok állhatnak össze szerelemmé
és onnan hiába minden
hangzavar
rosszaság
vita hevében durvaság
bármilyen rátartiság
minden gőgös megnyilvánulás
teljesen érdektelen lesz számomra
mert ott voltam mert ott voltak azok
a pici rések a pajzson amikben
el lehetett veszni…
9
LÉGTORNÁSZ I.
Most engedtem el a kezed
De megtart szeretetem
Csillagtrapézon hintázom
Míg nem vagyok veled
Készülök a nagy ugrásra
Tán megtart majd valaki
Odalentről minduntalan
Sötét morajlást hallani
Most engedtem el a kezed
Itt minden olyan gyors
Salto mortale remélem túlélem
Ezt a nélküled zuhanóst
Most engedtem el a kezed
Pedig erősen tartottál
Szétsimultunk lassan az éjben
Külön térben „boldoggá”
Most engedtem el a kezed
Mindkettőnket megtart más
Találkozunk ha újra élünk
Őriz minket az álmodás
25
„LEVÉL A TÁVOLBÓL”
nem, ne várd tőlem hogy
a jótékony feledés nehéz
palástjában tündököljek
nem vagy isten
nem tudsz kiűzni ez online
Paradicsomból
ahol mindent eltűrtem hogy
utolérjen néhány meghitt pillanat
nem, emlékeidből nem tudsz letiltani
mert örökre bevéstem magamat
kissé kényelmetlen volt
de minden perccel könnyebb lett
s nincsen lélek nélküli ember
ezért beléd fog hasítani a felismerés
mozdulatlan is meginduló vággyal
hogy kiemelj a vitrinből mint
múltad bizonyítékát mikor még
mindketten jókat nevettünk
nem, én akkorra már valaki más
helyett sem leszek újra melletted
mert most indul minden kívüled
számodra ismeretlen irányba
46
HEXAMETEREK
– Hommage à József Attila –
Illan a nyári varázs, egerészget a macska a rámpán,
eltagadott szerelemben a csók sose’ volt, nem igézett,
lobban a fény, a bokorra vetül konokul, szeret, éget.
Csillan a csipkebogyó, vele érik az őszi vigasság,
s forró nász öli álmát hévvel az éjjeli árnynak.
Érzed, mekkora életigenlés késztet a jóra?
Színesedő fák hajladozásban a bút az egekről,
mint kendő a sarat letörölték – szépül a holnap.
Zeng, susog ágak tánca, tünékeny fátyol a szélben,
ó, belehalhatnék inkább, mint hullani lássam.
50
KÁVÉHÁZ
Télikabátod. Esernyőtartó.
Kávéházi, nagy fogas. Az ívesebb.
Az újságolvasó. A márványasztal,
a piszkavas.
Odakintről. Hol lucskos. Lerázod
magad. Jó éjt kívánsz, pedig csak
most érkeztél. Megint én leszek az.
Aki itt marad.
Legyezőfotel. Tonettszék. Néhány
férfi, udvarias. Oroszkrém mellé
habos kávé. Pár év múlva már
nem ugyanaz.
Az arcom is változni fog. Érdeklődve
fölszalad, hogy feszítse magát ég felé
néhány ki nem mondott gondolat.
Keverem-kavarom. Rád emlékezem.
Csészémben figyelem, ahogy jelenlétet
színlelve átrobogtál mindig mindenen.
Füst rémlik. Alig látni, amint kávéházba
merítkezem. Szép a tapéta. Délután van.
Eltelik az életem.
96