Kelenföldi CAT-Crime

2018. november 26. – hétfő

1. rész
A kezdetek és a sültkacsa-ügy

Néhány éve már, hogy a szigorú ember (Szigorú) és társa (Muter) – aki akkor már tapasztalt macskatartó volt – hosszas „jöhet-e macska a panellakásomba” harcát a hor­monok, vagy az a szerelemnek nevezett elmezavar megol­dotta. Össze­bútoroztak macskástul, egyből kettővel, név szerint Herceghalmi Csökött-tel (fekete házimacska), vala­mint, Nárai Maximiliannal (szintén).

Mint minden „lakásba nem való állat” nézetet valló két­lábúval, csak a szigorú alaptörvények lefektetésével („asztal­ra, ágyba nem mehet a macska, a kanapéra viszont igen”) kezdhették meg unalmasnak semmiképp sem nevezhető életüket. Kisebb-­nagyobb összekülönbözéseket leszámítva, szépen elkezdtek összeszokni.

A történet egy hűvös decemberi napon kezdődött.

Szigorúnak estefelé halaszthatatlan dolga akadt a kony­hában. A nappaliból oda vezető út alatt, a lábszár magas­ságban észlelt elsuhanó fekete csíkot akkor még nem vette komolyan. Kiérkezve imént nevezett helyiségbe észrevéte­lezte, hogy az ebédre fogyasztott, hűlés céljából a konyha­asztalon hagyott sült kacsa csontozata nem megfelelő he­lyen, egészen pontosan a konyhakövön fekszik, méghozzá

8

alaposan megtisztogatva minden apró húscafattól. Hango­san, részben nyomdafestéket nem tűrően felszólította a nyomozásra kijelölt személyt, hogy induljon meg a forró nyomon (kihűlt kacsa esetében is!!!), és derítse ki, hogy ki követte el ezt a minimum életfogytiglan tartó szabadság­vesztéssel büntetendő cselekményt. Miután mindkét gyanú­sított menekülésre hajló magatartást tanúsított, nem volt egyszerű dolga. Némi cselezés és bekerítés után sikerült az egyik lehetséges elkövetőt (H. Csököttet) nyakon csípnie, és egy egyszerű vizsgálattal (szájszaglászás) megállapította, hogy az bizony tagadhatatlanul sült hús illatú. További bi­zonyítékként szolgált az ügyben az is, hogy gyanúsított ébenfekete bajuszszálán a konyha neonlámpájának fényé­ben megcsillant egy apró kis húscafat. Ekkor tekintetük egy pillanatra összefonódott, majd hirtelen, felismerve szorult helyzetét, az elkövető a nála lévő 18 db élesített fegyverét előkapta, nyomozónkat megsebesítette, majd kitépve magát a szorításból elszaladt… Így nem volt kérdés, rögtönzött nyomozónk elsőre megtalálta a tettest. A nyom annyira forró volt, hogy az elkövetőnek még a szokásos étkezés utáni kötelező tisztálkodásra sem maradt ideje, annyira ha­mar tetten érték. A másik gyanúsított (N. Maximilian) ren­delkezett alibivel, mert a bűntett elkövetésének időpontjá­ban, vagy legalábbis annak nagy részében a nappaliban tar­tózkodott. Összegezve: Max felmentést kapott, míg Csököttre a büntetés kiszabása várt. Büntetlen előéletére való tekintettel néhány órán át tartó szabadságvesztéssel megúszta, melyet a nappaliban, az ágy alatt kinevezett B.V. intézményben töltött le. Börtönőrünk (Szigorú) ezt egy

9

vízzel működő lőfegyverrel biztosította, így a tettesnek az este folyamán a továbbiakban sem szökésre, sem további bűncselekmény elkövetésére nem volt alkalma. Igaz, vacsit sem kapott… illetve nem kaphatott volna, de főhősünk ellágyult szívű „alattvalóként” a vacsora felszolgálását ez alkalommal sem… mulasztotta el…

10

2019. augusztus 14. – szerda

Hali!

Látom, tegnap Muter nagyon aktív volt, hozzánőtt a ke­zéhez a telefon.

Most elmesélem a másik oldalról is a dolgokat.

Reggelire „Macskasz”-t kaptunk.

Nos, érdekes kaja. Igazából ritkán eszem ilyesmit, sze­rencsére. A szaft lenyalatja magát, a sűrűje borzalmas. Tuti, hogy drog van benne. Megettem, és röviddel azután úgy éreztem magam, mint akit felhúztak. Véletlenül felszalad­tam a nagy fenyőre is, nem tudom melyikünk lepődött meg jobban: fa vagy én… Persze, jó gyantás lett a tappancsom. Muter próbálta leszedni, pár szőrcsomó kíséretében. Naná, hogy megharaptam. A saját szőrét tépkedje a szerencsétlen! Úgyis szokta, láttam már.

Muter nyomkövetős nyakörvet akar nekünk venni. Még a simát is utáljuk, folyton becssípi a szőröm a kapcsa. olyankor meg kell kaparni, de attól meg körbe-körbe pörög rajtam.

Ha egy ilyen vacak rajtam lenne, szerintem a gyártó visz­szahívná, hogy hibás. Állítólag pár méter pontossággal mu­tatja ki, hol van. Nos, én kb. pár métert mozgok itt a kert­ben, így nagyjából semmit nem jelezne. Soha. Persze Max az más.

Tegnap is hajnalban indult el. A reggelit meg sem várta, napközben meg fogalmunk nem volt, merre csavarog. Muter estefelé elkezdett aggódni, hogy a „szerencsétlen”

62

(nem én mondtam), eltévedt. Emiatt találta ki, hogy rá­akaszt egy ilyen ketyerét, és mobilon lesi, merre jár. Hát nem beteges? És akkor mi van, ha tudja? Bemászik éjjel a szomszéd öreglányhoz, hogy: „Csókolom! A gép azt dobta, hogy itt a macskám, jöttem érte.”, vagy mi?

Na, de Max. Szóval a kis drága aranybogár, hogy egyem a szívét, elfelejtett időben hazajönni. Vacsiosztás meg csak teljes létszámnál van. Komolyan, én 8 körül már éreztem, hogy lötyög rajtam a bunda, annyira éhes voltam, de a kol­léga sehol. Aztán Muternek állítólag van valami női megér­zése, vagy mi, és rájött, hol bujkál. Szerintem ezt anélkül is tudni lehet, csak bele kell szagolni a levegőbe, és tudja, hogy itt van a szomszédban. De ezeknek a csupaszoknak az or­ruk is csak dísznek van, csak akkor működik rendesen, ha a dolgunkat végezzük. Azt egyből észreveszik, és intézked­nek.

Időközben koromsötét este lett, amikor mi macskák iga­zán beindulunk. Főleg Max. Reménytelen ilyenkor hazacsa­logatni. Ezt Muter is pontosan tudja, de nem adta fel. Át­ment a szomszéd telekre, letérdelt a ház mellé, telefonnal világított be a ház alá, és próbálta Maxit rávenni, hogy lesz szíves hazafáradni. Szerintetek? Itthon a csukott ajtó mö­gött hallottam, hogy röhög rajta. Ahogy Szigorú is. Mi csak annyit láttunk, hogy valami idióta térdel a ház mellett, a feneke az ég felé tornyosul, és elemlámpával bevilágítva könyörög valakinek a ház alatt, hogy: „Gyere ki, anya kicsi csillaga, menjünk haza, már nagyon késő van!” Ha ezt vala­ki látja, tuti kihívja az ügyeletet…

Szóval, ezért minek nyomkövető? Mindenki tudta, hol van, de közelebb a vacsihoz ettől nem kerültem. Aztán,

63

mikor elsétált egy ismeretlen az utcán, Muter is jobbnak látta, ha inkább felhagy a faházimával, és kivárja, amíg ma­gától hazajön. Így is lett. 10 perc múlva már ettünk.

Viszont ez a csavargó valahol elhagyta a személyi nyak­örvét. Most kapott egy másikat. Ez csörög, amit baromira utál, de legalább halljuk, merre mászkál.

Nesze neked, nyomkövető!

Na, megyek, mert egy szitakötő nem fér a potrohába. Már a teraszon is molesztál. Kicsit megijesztem… Mást úgysem tudok csinálni.

Csók, Csöki

64

2020. május 30. – szombat

Beköltözött hozzánk egy repülős bogárka.

Tudtam én egész nap, hogy lett egy új lakónk, de amíg nem nyúl a kajámhoz, nem használja az almom, és nem őt simogatja Muter esténként, engem nem zavar. Felőlem rep­kedhet itt a kis szárnyaival, én nem bántom. Nem vagyok nagy vadász, de talán erről már meséltem.

Nem úgy, mint Szigorú. Őt zavarja.

Szerinte a mi dolgunk lenne az ilyesfajta betolakodók likvidálása. Miután még sosem likvidáltam, senki nem mu­tatta meg, azt hogyan kell csinálni, nekem aztán magyaráz­hat. Így Bogárka otthonosan repkedett tovább a nappaliban, hiszen ő is úgy gondolhatta, hogy velünk él békében.

De elkövetett egy hibát. Túl gyakran szállt el a tévé előtt. Egyszer meg is pihent rajta. Ez volt az a határ, amikor Szigorú életében először vallotta be, mennyire boldog, hogy mi vagyunk neki. Örömében el is kapta szegény kis zümit.

Azt mondta: „Úgy örülök, hogy van két balfék macs­kánk, és én meg kaphatom el a bogarat!”.

Egészen meghatott, hogy ő is végre örül nekünk, és még a vadászatban is sikeres tudott lenni.

Egyvalaki nem rep(d)esett tovább a boldogságtól, ő Bogárka. Béke poraira…

Muter meg is kérdezte Szigorútól, hogy akkor ezek után kér-e egy tasakost, ha már ilyen ügyes volt.

Nem kért (szerencsére), és Mutert elküldte viccesen a

153

„fenébe”. Nem tudom, az hol van, de remélem, vacsira visszaér. (Egyébként mindenkit oda küldünk mostanában. Szerintem meg fogom keresni a térképen. Hátha rájövök, miért ilyen kedvelt hely nálunk.)

Hát, ezek voltak ma.

Megyek mosakodni.

Csók: Csöki

154